A szobor, és akiről mintázták…

A szobor, és akiről mintázták…

Lazók Emilről 17 éves korában vájártanulóként készült egy szobor, mely előbb az oroszlányi XVI. akna előtt állt, majd átkerült mai helyére, az egykori XX. aknánál kialakított Oroszlányi Bányászati Múzeumba. 1955. márciusában jött az ötlet, hogy bányásznapra készüljön egy szobor. Krizsán Attila szobrászművészt bízták meg azzal a feladattal, hogy készítsen egy álló bányász szobrot, melyet a XVI-os akna kijáratánál akartak elhelyezni. 6 bányamérő segéd közül Lazók Emilt választották ki, hogy álljon modellt a műhöz. Hiába szekálták társai, ő élvezte a közös munkát, mely több, mint 1 hónapig tartott. Kaptak egy műhelyt, ahol dolgozhattak. Összeállítottak egy csővázat, Emil pedig egy dobogóra állt, majd kezdődhetett a munka. Először teljes bányászöltözetben tervezték a szobrot, végül kabát nélkül készült el, fejtőkalapáccsal és bőr kobakkal.

Lazók Emil Franciaországban született, édesapja ott volt toborzó, onnan költöztek haza 4 testvérével. Eredetileg tervezték a visszaköltözést Franciaországba, de végül itt maradtak Magyarországon. Elmondása szerint ő egyáltalán nem bánta meg a döntést, hiszen mint mesélte, remek élete volt és van is. 1952-ben kezdett dolgozni, 1954-ben pedig első oroszlányiként bekerült a focista nagycsapatba. Összesen 21 évig focizott, amire a mai napig boldogan és büszkén emlékszik vissza.

49 év és 100 nap… ennyi időt dolgozott egy helyen, az Oroszlányi Szénbányáknál. A XX-as aknától ment nyugdíjba, ahol bányamentőként tevékenykedett 17 év 7 hónapig.
A bányászat a mai napig fontos része az életének, szép és különleges időszakként emlékszik vissza az ott töltött évekre. A múzeum területén kiállított, róla mintázott szobrot pedig folyamatosan gondozza. Letisztítja, lefesti, de volt már arra is példa, hogy kreativitásával és ügyességével ő maga javította ki a szobor letörött kezét.

A képen pedig Lazók Emil… és Lazók Emil 17 évesen. 

Hagyományok és a bányásznap

Hagyományok és a bányásznap

A bányásznap – ma szeptember első vasárnapja – hosszú múltú hagyományra tekint vissza. 

Amennyire legendás Szent Borbála története, legalább annyira változatos a magyar bányásznap története. Magyarországon a Borbála nap tisztelete 1945-ig erősen élt, utána elhalványult. 1945 és 1951 között eltérő időpontokban tartották, vagy nem is tartották a most már bányásznapnak nevezett megemlékezéseket. A tatabányai bányáknál, és így Oroszlányban is a Bányászlelkészség a tatabányai Szent István templom búcsú napján, augusztus 20-án tartotta a bányásznapot. A tatabányai XII-es aknán 1950. december 30-án, a magyar bányászat legnagyobb katasztrófája történt, ahol 81 bányász vesztette életét sújtólég- és szénporrobbanás következtében. A katasztrófa intő jel volt a bányászok és az őket foglalkoztató rendszer számára.

Azért, hogy lecsendesítsék a bányaszerencsétlenség miatt zúgolódó bányászokat 1951-ben elrendelték, hogy bányásznapot kell tartani, mégpedig az 1919-es csendőr sortűzre emlékezve, szeptember első vasárnapján. 1951 és 1989 között, közel egy emberöltő alatt felnőtt egy új bányászgeneráció. Új bányatelepek jöttek létre, melyek magukba szívták az ipar más területeiről, később a mezőgazdaságból a munkaerőt. A rendszerváltáskor visszahozott Szent Borbála napra nagyon kevés bányász emlékezett és azok is leginkább a lengyel dolgozóktól által megtartott Barburka tisztelete miatt. Így történhetett, hogy a rendszerváltás óta eltelt 28 év megosztott, kettős Bányásznap volt. Méltánytalan lett volna megszüntetni a szeptemberi bányásznapot, Szent Borbála tisztelete pedig megkívánta a decemberi megemlékezést.

Péntektől vasárnapig számos program közül válogathatnak az érdeklődők a 71. Oroszlányi Bányásznapi rendezvénysorozaton. Szombaton a hagyományokhoz híven múzeumunkban lesz az idén már X. Majki Bányászok és Bányamentők Találkozója, valamint 14 órától megemlékezés és koszorúzás a bányász áldozatok emlékfalánál, majd az elmúlt év elhunytjainak búcsúztatása a XX-as bányaüzem volt dolgozóinak emlékoszlopánál. Várunk szeretettel minden érdeklődőt!

Egy kis számtan…

Egy kis számtan…

A sok érdekesség után most egy kicsit jöjjenek a számok. A májusi nyitásunk óta, a mai napig több, mint 3600 fő látogatott el múzeumunkba, akik közül a legtöbben a kismozdonyt is kipróbálták, valamint megmászták az aknatornyot, ahonnan festői kép tárul a szemek elé. Az augusztus 20-i hosszú hétvégén is közel 400 érdeklődő jött el hozzánk kikapcsolódni és ismereteket szerezni. A pandémia előtti időszakra is visszatekintve, időarányosan lebontva, elmondhatjuk, hogy havi átlagban a látogatottságunk folyamatosan növekszik.

Várunk szeretettel minden érdeklődőt szerdától vasárnapig 10 órától 18 óráig! Jó szerencsét!

Sajtótájékoztatót tartottunk

Sajtótájékoztatót tartottunk

Sajtótájékoztatót tartottunk ma délelőtt a kiállítócsarnok épületében, ahol a múzeum komplex fejlesztésének jelenlegi állapotát ismerhették meg a résztvevők. Emellett megnyitottuk a gyermekeknek szánt Bányász Tematikus Élményparkot is, mely határon átnyúló együttműködés keretében jöhetett létre. Németh Gábor, az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. vezérigazgatója köszöntötte az intézmények, médiumok képviselőit, majd Lazók Zoltán, Oroszlány Város polgármestere, valamint Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő ismertették a fejlesztés jelenlegi állapotát.

Ahogy arról már többször beszámoltunk, Oroszlány Város Önkormányzata és a Létesítményeket Üzemeltető Nonprofit Kft. közel 650 millió forintos támogatást nyert el, melyből a „Majk és a Vértes turisztikai tevékenységeinek összehangolása az Oroszlányi Bányászati Múzeum komplex fejlesztésével” elnevezésű projekt a Széchenyi2020 program keretében az Európai Unió támogatásával valósul meg. A beruházás 2020 augusztusában kezdődött és várhatóan jövő nyáron elkészül.

A múzeum területén kialakítottunk egy tematikus élményparkot, mellyel a gyermekek számára igyekszünk megmutatni játékos formában a bányák és a bányászat működését. Az Esterházyak nyomában, Galántáról Oroszlányba című projekt az Interreg Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programból valósulhatott meg.

Oroszlányi Bányászati Múzeum
Adatvédelmi áttekintés

Tisztelt Látogatónk!

Az Oroszlányi Bányászati Múzeum honlapjának szerkesztősége (www.banyaszatimuzeum.hu) a felhasználók személyes adatait a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáró szoló 1992. évi LXIII és az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során, Strasbourgban, 1981. január 28. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1998. évi VI. törvényben valamint az adatvédelmi biztos által kiadott állásfoglalásokban meghatározottak szerint kezeli, figyelembe véve az Online Privacy Alliance (Hálózati Adatvédelmi Szövetség) ajánlásait is.

Személyes adat az az adat: amely bármely meghatározott természetes személlyel ( a továbbiakban: érintett) kapcsolatba hozható, az adatból levonható az érintettre vonatkozó következtetés.


A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. Felhasználói személyes adat nem képződhet honlap látogatásával összefüggésben, csak akkor, amikor a felhasználó a szerkesztőséggel történő kapcsolatba lépés céljából bizonyos adatait (név, cím, e-mail cím) megadja. A felhasználó böngészőjén keresztül annak winchesterére kerülhet azonban egy információs file, az úgynevezett „cookie” vagy „süti”, ami egyértelműen azonosítja a felhasználót a következő látogatás alkalmával és nyomon követhetővé teszi a böngészését a honlapon, de semmilyen személyes adatot a látogatóról nem tárol. Ezt az információs fájlt a felhasználó a böngészője segítségével bármikor eltávolíthatja.

Amennyiben Ön kérdést kíván feltenni, vagy véleményét, észrevételeit szeretné megosztani a szerkesztőséggel, azt a következő címekre kattintva teheti meg:
info@banyaszatimuzeum.hu

A honlap információi felhasználhatók a forrás megjelölésével.

A honlap eredeti tartalma, illetve oldalainak bármilyen alkotóeleme (szöveg, kép, hang, videó) szerzői jogvédelem alá esik, csak előzetes írásbeli engedéllyel használható fel. Nem kell engedély az idézéshez. Az idézésnek azonban meg kell felelnie a vonatkozó törvények paragrafusainak. Idézés esetén – forrás megjelöléssel – kérünk rámutatni (link elhelyezése) a honlapunk megfelelő oldalára. A honlap tulajdonosának engedélye nélkül az oldalak bármely alkotóeleme (együtt és külön-külön is) online, vagy nyomtatott reprodukálása nyilvános közzététel céljából tilos. Előzetes írásos engedély nélkül a honlap tartalmi elemei nem helyezhetők el sem nyilvános, sem zárt adatbázisban. A honlap tartalmi és formai alkotórészei közlési engedély esetén sem változtathatók meg és nem használhatók fel a honlap tartalmától eltérő célra.

A honlap tartalmának szerzői joga a honlap tulajdonosát illeti meg, kivéve abban az esetben, ha a konkrét dokumentumban más forrás van feltüntetve, illetve a szerzői joggal kapcsolatban egyéb közlés történik – akkor annak megfelelően kell eljárni.

Felhívjuk a figyelmét, hogy a  fentiekben részletezett feltételektől eltérő vagy azokat sértő használat szerzői jogi, polgári jogi és büntetőjogi következményekkel járhat.

E honlap szolgáltatásról szóló referenciák (linkek) elhelyezhetők más online szolgáltatásokban. A honlap tulajdonosa fenntartja magának a jogot, hogy a méltatlan környezetbe helyezett kapcsolódás ellen kifogást emeljen, és annak megszüntetését kezdeményezze. A kapcsolódás elhelyezésről az alábbi címen kérünk bejelentést: info@banyaszatimuzeum.hu

A honlap anyagainak felhasználásával kapcsolatban további információt kaphat ugyanezen a címen, ahol a felhasználás kívánt módozatát írja le.

A honlap tulajdonosa fenntartja a jogot, hogy honlapját bármikor módosítsa, vagy átdolgozza, illetve elérhetőségét korlátozza, megszüntesse. A honlap tulajdonosa nem garantálja a weboldalalhoz való hozzáférés folyamatosságát, illetve hibamentességét. A honlap tulajdonosa kizárja felelősségét a honlapon található linkkel kapcsolt honlapok tartalmáért, illetve megbízhatóságáért. A honlap tulajdonosa nem vállal semmilyen felelősséget az ezen a kiszolgálón megjelentetett oldalakon található információk, grafikák, ábrák, képek, illetve szoftver bármilyen célra való alkalmasságát illetően. Minden dokumentumot, grafikát, ábrát, képet a “jelen állapotában”, minden szavatosság nélkül helyezünk el, és azok előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak.

A honlap tulajdonosa nem vállal felelősséget semmilyen közvetlen, közvetett, véletlen, különleges vagy bármilyen más kárért (korlátozás nélkül beleértve az elmaradt hasznot, az üzletmenet megszakadásával vagy az üzleti információ elvesztésével és adatvesztéssel kapcsolatos károkat).