A bányászokra emlékeztek

A bányászokra emlékeztek

December 4-én, Szent Borbála napján a mártír védőszentre, valamint a bányászokra emlékeztek Oroszlányban.

Az Oroszlányi Bányász Nyugdíjas Szakszervezet és az OMBKE által szervezett tiszteletadás a Bányászhimnusszal kezdődött, majd Dancs József köszöntötte a megjelenteket, köztük
Lazók Zoltán polgármestert.

Torma Lajos, az OBEDSZ Bányász Nyugdíjas Szakszervezet elnöke a következő gondolatokkal emlékezett meg: „A 2017-ben létesített Szent Borbála szobor jól tükrözi, hogy Oroszlány a szénbányászatra épült, és a bányák bezárását követően is van méltó helyszíne a tiszteletadásnak. A vértanúhalált halt Szent Borbála a tizennégy segítő szent egyike, többek között a bányászok védőszentje is. Nemzetközi elnevezése Szent Barbara, de mi magyarok Szent Borbálához imádkozunk! Nagy öröm számunkra, hogy idén befejezésre került a volt XX. aknaüzem területén lévő Bányászati Múzeum felújítása. Közös célunk, hogy oda kerüljön az egykori Márkushegyi bányaüzemben lévő Szent Borbála emlékmű”.

A megemlékező beszéd után Szép Lídia két bányászdalt énekelt, majd Cservenák Erzsébet szavalatát követően a jelenlévők elhelyezték a tisztelet koszorúit és mécseseit az emlékmű
talapzatánál.

Az Oroszlányi Bányászati Múzeumot Mike István múzeum vezető képviselte az eseményen.

Megszakítás