2025. július 25.

Kutyabarát hely lett az Oroszlányi Bányászati Múzeum – immár hivatalosan is

Az Oroszlányi Bányászati Múzeum hivatalosan is csatlakozott a kutyabarát helyek közösségéhez: a múzeum mostantól a kutyabarat.hu oldal regisztrált tagjaként várja a látogatókat és négylábú kedvenceiket. A korábban is nyitott szemléletű intézmény ezzel az újabb lépéssel még inkább elköteleződött az állatbarát hozzáállás mellett. A regisztráció ugyan nem hozott változást a gyakorlatban, de jól tükrözi azt a hozzáállást, amely eddig is jellemezte a múzeum mindennapjait. Hiszen a különleges szabadtéri program eddig is nyitva állt azok előtt, akik négylábú társukkal szeretnének tartalmas, élményekben gazdag időtöltést választani.

Az intézményben – a magyar ipartörténet emblematikus elemei, például csillék, aknatorony, bányagépek és eredeti eszközök között sétálva – a látogatók kutyáikkal együtt fedezhetik fel a múltat. Az 1,5 hektáros zöldterület ideális a közös barangoláshoz, szimatoláshoz, felfedezéshez – az elfáradt tappancsos vendégeket pedig a bejáratnál frissítő itató is várja. A kiállítóterek is nyitva állnak a házi kedvencek előtt, így a látogatóknak nem kell őket kint hagyniuk, amikor a bányamúlt különleges tárgyait, a valósághű kisbányát, a GAZ-66-os bányamentőautót vagy akár a kisvasutat szeretnék megtekinteni. Még a 29,5 méteres aknatorony kilátójához is együtt indulhatnak el a gazdik kedvencükkel, hogy közösen gyönyörködjenek a lélegzetelállító panorámában.

Az Oroszlányi Bányászati Múzeum valóban az a hely, ahol az ipari örökség, a családi programok, a természet és a kutyabarát szemlélet találkozik egy helyen.

A kutyabarat.hu oldalon megjelent bemutatkozás itt olvasható:
https://kutyabarat.hu/helyszinek/oroszlanyi_banyaszati_muzeum/

Copy link
Powered by Social Snap
Oroszlányi Bányászati Múzeum
Adatvédelmi áttekintés

Tisztelt Látogatónk!

Az Oroszlányi Bányászati Múzeum honlapjának szerkesztősége (www.banyaszatimuzeum.hu) a felhasználók személyes adatait a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáró szoló 1992. évi LXIII és az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során, Strasbourgban, 1981. január 28. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1998. évi VI. törvényben valamint az adatvédelmi biztos által kiadott állásfoglalásokban meghatározottak szerint kezeli, figyelembe véve az Online Privacy Alliance (Hálózati Adatvédelmi Szövetség) ajánlásait is.

Személyes adat az az adat: amely bármely meghatározott természetes személlyel ( a továbbiakban: érintett) kapcsolatba hozható, az adatból levonható az érintettre vonatkozó következtetés.


A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. Felhasználói személyes adat nem képződhet honlap látogatásával összefüggésben, csak akkor, amikor a felhasználó a szerkesztőséggel történő kapcsolatba lépés céljából bizonyos adatait (név, cím, e-mail cím) megadja. A felhasználó böngészőjén keresztül annak winchesterére kerülhet azonban egy információs file, az úgynevezett „cookie” vagy „süti”, ami egyértelműen azonosítja a felhasználót a következő látogatás alkalmával és nyomon követhetővé teszi a böngészését a honlapon, de semmilyen személyes adatot a látogatóról nem tárol. Ezt az információs fájlt a felhasználó a böngészője segítségével bármikor eltávolíthatja.

Amennyiben Ön kérdést kíván feltenni, vagy véleményét, észrevételeit szeretné megosztani a szerkesztőséggel, azt a következő címekre kattintva teheti meg:
info@banyaszatimuzeum.hu

A honlap információi felhasználhatók a forrás megjelölésével.

A honlap eredeti tartalma, illetve oldalainak bármilyen alkotóeleme (szöveg, kép, hang, videó) szerzői jogvédelem alá esik, csak előzetes írásbeli engedéllyel használható fel. Nem kell engedély az idézéshez. Az idézésnek azonban meg kell felelnie a vonatkozó törvények paragrafusainak. Idézés esetén – forrás megjelöléssel – kérünk rámutatni (link elhelyezése) a honlapunk megfelelő oldalára. A honlap tulajdonosának engedélye nélkül az oldalak bármely alkotóeleme (együtt és külön-külön is) online, vagy nyomtatott reprodukálása nyilvános közzététel céljából tilos. Előzetes írásos engedély nélkül a honlap tartalmi elemei nem helyezhetők el sem nyilvános, sem zárt adatbázisban. A honlap tartalmi és formai alkotórészei közlési engedély esetén sem változtathatók meg és nem használhatók fel a honlap tartalmától eltérő célra.

A honlap tartalmának szerzői joga a honlap tulajdonosát illeti meg, kivéve abban az esetben, ha a konkrét dokumentumban más forrás van feltüntetve, illetve a szerzői joggal kapcsolatban egyéb közlés történik – akkor annak megfelelően kell eljárni.

Felhívjuk a figyelmét, hogy a  fentiekben részletezett feltételektől eltérő vagy azokat sértő használat szerzői jogi, polgári jogi és büntetőjogi következményekkel járhat.

E honlap szolgáltatásról szóló referenciák (linkek) elhelyezhetők más online szolgáltatásokban. A honlap tulajdonosa fenntartja magának a jogot, hogy a méltatlan környezetbe helyezett kapcsolódás ellen kifogást emeljen, és annak megszüntetését kezdeményezze. A kapcsolódás elhelyezésről az alábbi címen kérünk bejelentést: info@banyaszatimuzeum.hu

A honlap anyagainak felhasználásával kapcsolatban további információt kaphat ugyanezen a címen, ahol a felhasználás kívánt módozatát írja le.

A honlap tulajdonosa fenntartja a jogot, hogy honlapját bármikor módosítsa, vagy átdolgozza, illetve elérhetőségét korlátozza, megszüntesse. A honlap tulajdonosa nem garantálja a weboldalalhoz való hozzáférés folyamatosságát, illetve hibamentességét. A honlap tulajdonosa kizárja felelősségét a honlapon található linkkel kapcsolt honlapok tartalmáért, illetve megbízhatóságáért. A honlap tulajdonosa nem vállal semmilyen felelősséget az ezen a kiszolgálón megjelentetett oldalakon található információk, grafikák, ábrák, képek, illetve szoftver bármilyen célra való alkalmasságát illetően. Minden dokumentumot, grafikát, ábrát, képet a “jelen állapotában”, minden szavatosság nélkül helyezünk el, és azok előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak.

A honlap tulajdonosa nem vállal felelősséget semmilyen közvetlen, közvetett, véletlen, különleges vagy bármilyen más kárért (korlátozás nélkül beleértve az elmaradt hasznot, az üzletmenet megszakadásával vagy az üzleti információ elvesztésével és adatvesztéssel kapcsolatos károkat).